Perioperatív pitvarfibrilláció terápiás stratégiája

Kassai Imre

A szerzett szívbetegségek felnőttkori műtéti kezelésénél már a szívsebészet hőskorában is jelentős, 20-30%-os perioperatív pitvarfibrillációs arány volt jellemző. Nem meglepő módon ez az arány még jelentősen magasabb is volt azokban a centrumokban, ahol már idősebb, billentyűbetegségük krónikusabb szakában lévő betegek műtéteit is vállalták. Az akkoriban jellemző perioperatív pitvarfibrilláció a billentyűbetegséghez társuló, krónikus pitvarfibrilláció volt. Sikeres billentyűműtét után nem volt extrém ritkaság az átmeneti, vagy akár tartós sinus ritmus visszatérés sem. Azokban az időkben és az akkor jellemző alapbetegségek miatt a perioperatív pitvarfibrilláció a magasabb előfordulás ellenére kisebb jelentőséggel bírt. A szívsebészet fejlődése a műtéti halálozás és a legtöbb jellemző szövődmény tekintetében jelentős javulást eredményezett. A perioperatív pitvarfibrilláció aránya azonban szinte változatlan mind a mai napig. Jelentősége pedig aránytalanul növekedett a többi szövődmény kedvező ritkulása és enyhébb lefolyása miatt. Ennek eredményeként 2005. óta külön vezérfonal foglalkozik megelőzésének és kezelésének lehetőségeivel. A megelőzésben a műtét előtti és közvetlen műtét utáni gyógyszeres kezelés – kiemelten a B-blokkolók – helyes alkalmazása a legfontosabb. Kezelésében a pitvarfibrillációra ható gyógyszerek közül a műtét utáni állapot szempontjából kedvezőbbek alkalmazása javasolt. Az intervenciós kezelési lehetőségek egyes formái pedig a műtéttel egyszerre is végezhetők, így indokolt esetben a megelőzést is szolgálják.

Nyomtatható verzió